9.
Hatalmas pálmafák szegélyezte úton indultunk el a Hoteltől a belváros irányába. Az otthoniakkal ellentétben itt csakúgy pezsgett az élet éjszaka, nem úgy mint Nagykovácsiban ahol az égvilágon semmi nem történik.
Itt-ott fiatalok mosolyogtak padokon ülve, családok sétáltak kézen fogva, valaki éppen a munkába sietett. Szürreális kép ez nekünk, Magyarok számára, hogy boldog embereket látunk az utcán. Az pedig még inkább, hogy ebben a városi forgatagban a földön még csak egy cigarettacsikket sem találni, a szemetelést errefelé nem honorálják. A Paseo Maritimo a kikötő mellett húzodó partmenti utca volt, ott balra fordultunk a Calla De Isidoro Macabich-en, hogy elinduljunk a centrum felé.
- Vazz, ezek az utcanevenek! Káládeisi... Hogy mi?! - adott ily módon hangot csodálatának Hunter.
Teljességgel idegennek éreztük magunkat ebben a színes, vidám, és lenyűgöző környezetben. Úgy gondoltam, nem ártana némi bátorságot meríteni, mert így csak megszeppenve sétálgatunk.
- Nem ugrunk be valahova koktélozni egyet? Elvégre arról volt szó, hogy térképezzük fel a város említésre méltó pontjait.
- Bennevagyok – válaszolt DD – nem tudom miért, de úgy érzem, hogy mintha egy év telt volna el tegnaptól, és a gyomorfájásom meg egyéb bajaim megszüntek volna.
Értetlenül néztünk rá a többiekkel.
- Miért pont egy év? - kérdezted DD-t.
- Nemtudom – válaszolta – sőt, egészen pontosan egy év, és néhány nap!
Nem tudtuk mire vélni DD hangulatát, biztos napszúrást kapott.
- Hössima – helyeselt Hunt is, és Aptya is serényen bólogatott.
Úgyhogy elindultunk tovább a fájdalmasan hosszú nevű utcán, és kisvártatva meg is találtuk amit kerestünk: Guaraná's Coctail Lounge.
- Höhöjj!! - kurjantottam bele az éjszakába, amin a többiek szakadni kezdtek a röhögéstől. - Ibizán koktélozunk!!
Érdekes hangulata van a helynek, erre gyorsan rájöttünk miután beléptünk. A fal mentén római stílusú oszlopok találhatók, arany babérlevél díszítések, mintha csak ókori római kori díszpolgárokként léptünk volna be. Az asztalok a falak mentén, boxokban foglaltak helyet, ahol 6-8 ember ülhetett kényelmesen a vörös bőrfotelekben. Az egész összképbe csak annyi modern volt, hogy a pultnál virítottak a különféle piásüvegek. Gyorsan meg is talált minket egy arany karpereces, arany tógába öltözött felszólgáló, akit mi inkább közénk szállt istennőnek neveztünk volna.
- Üdvözöllek benneteket - szólított meg minket – Achillea vagyok, a házigazdátok az estére. Kövessetek!
Nem kellett kétszer mondani, megbabonázva indultunk a jelenség után. Kecses léptekkel haladt előttünk, rá-rámosolyogva az asztalnál ülőkre, míg el nem értünk egy üres asztalhoz, a helység sarkában.
- Remélem megfelel nektek ez a hely.
- Tökéletes, tökéletes – habogtam, miközben észre sem véve szemléltem az adottságait. Szinte éreztem hogy Aptya a hátam mögül szemérmetlenül pásztázza kisérőnket. Achillea számára minden bizonnyal nem volt szokatlan az ilyen bánásmód, egyáltalán nem vette zokon látszólag, sőt mintha kicsit tetszett is volna neki az hogy körülrajongják.
- Rendben, akkor már is hozok egy itallapot. - azzal ellibbent, egy másik asztal irányába, ahol hasonló tekintetekkel fogadták miközben a rendelést felvette.
Távozásától kicsit kijózanodva helyet foglaltunk, és azt vettük észre hogy Aptya utánozhatatlan kujon vigyorral nézi a felszolgálót.
- Eptáj, vaze! - mondtuk neki, amit akkor szoktunk, amikor pontosan így néz egy csaj után. Ekkor fogta magát, az asztal fölé hajolt, mire mi is így tettünk.
- Halljátok!!! Én szerelmes vagyok! Láttátok milyen... - részletezte a továbbiakban Achillea testi adottságait.
- Naigen, nemsemmi az biztos – helyeselt DD. - Mondjuk nekem csak nézni szabad jelenleg.
Sajnálóan néztünk DD-re. Itt van Ibizán, ahol a világ minden tájáról összegyűlnek az egzotikus nők, ő meg nem tehet semmit.
- Azthiszem Hunttal akkor meg kell majd verekednetek Aptya a csajért. Pultos is, és szőke is – említettem, mire Hunt eleresztett egy „Ó-lol”-t.
- Nálunk miért nem tudnak ilyen helyek lenni? - méltatlankodott Hunter, gyorsan témát váltva – Miért kell ahhoz elmenni a világ végére, hogy egy jó helyen tudjunk szórakozni?
- Igazából van – válaszoltam Huntnak – Nyáron, a Balatonon, és annyian vannak hogy be se férsz. De igaz, itt tele van minden hangulatos helyekkel.
- Költözzünk ki! - javasolta DD poénból, de valahol belül mindenki fontolóra vette a dolgot.
Ekkor tért vissza mosollyal az arcán házigazdánk, szerintem még álmában is ott volt rajta, az embernek olyan érzése volt hogy ez a nő soha nem volt egy percig sem szomorú. Letett mindenki elé egy itallapot, és így szólt.
- Öt perc múlva ittvagyok, remélem addig sikerül választani.
- Hát ugyan nagy ínyencek vagyunk – kezdte Aptya nemesi hanglejtéssel, legjobb angoltudását elővéve – de természetesen megpróbáljuk.
Achillea biccentett, majd ismét ellibbent az asztalunktól.
- Láttátok?! - szólt oda hozzánk Aptya – Totál belém van esve.
- Ezt mégis miből gondolod? - kérdezte DD.
- Hát nem láttok? - „Förmedt” ránk Aptya – Ahogy nézett!
- Teljesen normálisan nézett, márha ez a mosoly normálisnak számít. Errefelé legalábbis lehet hogy az, otthon semmiképp. - kommentáltam.
- Á, nem értetek ti ehez – legyintett Aptya.
- Jóóóóó!! - kerekedett el Hunter szeme, amikor kinyitotta az itallapot – Ezeknek van Zombiejuk. Emlékeztek? - kérdezte mindekitől.
Már hogy ne emlékeztünk volna. Az a nap több éve volt már, de mi csak úgy hivjuk azóta is hogy „az a bizonyos szerda”, és ha szerdai napra esik az ivás, akkor mindig tudjuk hogy jól fog sikerülni, mert szerda van. Azon a bizonyos szerdán ugyanis az történt, hogy életünkben először, és azóta utoljára Zombie-t ittunk. Gyorsan rájöttünk mennyire alattomos egy pia – az ember legurítja, mintha csak málnaszörp lenne, aztán nem sokkal később úgy fejbevágja, hogy úgy érzi magát mint egy élőhalott – az ital nevéhez hűen.
- Én nemtom, biztos be akarunk ma készülni? - kérdezte DD – elvileg városnézünk vagy mi.
- Jajjmár egy Zombietól nem fogunk fejreállni – nyugtatta Hunter.
- Hát, azon a bizonyos szerdán is Zombieztatok... – figyelmeztetett minket DD.
- Jó de akkor mást is ittunk – vágott közbe Hunt. - Na akkor egy Zombie? - kérdezte a társaságtól.
- Hösima – kurjantott Aptya – Mert mi nem szarral gurigázunk!
Én már előre féltem a hatásaitól, úgy éreztem itt kicsit komolyabban keverik mint az Ördiben. Ahogy az Ördire gondoltam úgy éreztem hogy már egy örökkévalóság óta nem voltam ott, pedig pár napja volt hogy Hunt bejelentette ott a lottónyereményt.
- Hát... a fasssszom küldjük – adtam meg magam.
- Erről van szó! - örült Hunter – De Fjobb te kéred ki.
- Miért én? - kérdeztem.
- Hát, mert nekem szar az angolom.
- Dehogy szar – nyugtattam – teljesen jó, mint azt már mondtam párszor, csak mindig bebeszéled magadnak hogy szar.
- Jóó, de. - közölte Hunter válaszképp – Akkor is szar és kész, úgyhogy kérd ki pls.
- Na majd én kikérem akkor, engem úgyis imád – szólt közbe Aptya, és elfogadtuk a döntését.
Le is telt az ötperc, és – ahogy azt trendi körökben mondani szokás – hostessünk meg is érkezett.
- Igazából a választék remek, sőt... kiváló! - vette elő ismét nemesi stílusát Aptya. - Úgy döntöttünk, hogy négy Zombiet kérnénk.
- Huhh – lepődött meg Achillea – Ti aztán nem vagytok kispályások, egyből a durvával kezditek.
- Naigen, mi aztán nem vagyunk kispályások, az egészen biztos – közölte Aptya, és lopva eleresztett egy kacsintást felé. Mi meg erőlködtünk hogy visszatartsuk a röhögést, amit Aptya kujon viselkedése keltene.
- Másvalamit esetleg? - kérdezte még a felszolgáló.
- Nem, egyelőre csak ennyi – közölte Aptya, és azzal el is indult Achillea a piákért.
- Na látjátok – fordult hozzánk – Imád. Egyszerűen imád. - majd egy fogpiszkálóért nyúlt, és kényelmesen hátradőlt a foteljében, miközben azt rágcsálta macsó módjára, és le nem vette a szemét a már magát kicsit zavarban érző felszolgálóról.
- Ja jut eszembe – fordultam DD-hez – ha minden jól megy neked jó éved lesz, mondtad mész ki a Kanári szigetekre? - kérdeztem.
- Jajaja! Ha minden jól megy, megyek ki három hónapra, ha bejön a meló ott. - válaszolt.
- Szakaggyálmeg – reagált Hunter – Milyen jó dolga van már mi? Ibiza, Kanári szigetek..
- Hehe naigen, akinek bejött az élet... - vigyorgott DD.
Időközben meg is érkeztek a koktélok, Aptya az ővét átvéve mélyen Achillea szemébe nézett, és annak reakcióját elnézve kezdtünk alapot adni Aptya állításának, miszerint imádja a felszolgáló.
- Hát akkor – emelte poharát Hunt – Inni szép!
- Inni jó – folytatta DD.
- Inni kell – szólt Aptya.
- Ezért iszunk! - fejeztem be, majd jóízüen kortyoltunk a Zombieból.
Észre sem vettük a hely okozta meglepettségünkben, hogy az egyik asztalnál ülők végig figyeltek minket.
