5.
Lévén délután fél kettőre járt már az idő, igencsak sietősen kellett összekapnom magamat. A hatékonyság jelzőt nem igen használnám arra, amit csináltam, hiszen ilyen állapotban megesik, hogy ezt-azt elfelejtek, pl. hogy hova raktam le valamit 15 másodperccel ezelőtt, ami még ok, csak utána 10 percig tellett megtalálni. Mire egy bőröndöt kerítettem az fél óra volt, mert természetesen az ember ilyenkor pont ott nem keresi, ahol van. Véletlenszerű sorrendben bedobáltam ruhákat miket találtam, de még arra is volt lélekjelenlétem, hogy bevágjak egy kabátot is, hátha mínusz 10 fok lesz Ibizán.
Miután eredményesen konstatáltam, hogy minden megvan (tehát egy csomó mindent elfelejtettem berakni), megvizsgáltam magam a tükörben, és nem voltam valami szép látvány, beesett szemeim reménykedve néztek vissza rám, hátha találok bennük valamit ami nem szörnyű, de sajnos nem tudtak meggyőzni. Bevánszorogtam a fürdőkádba, forró vizet engedtem, hátradőltem és relaxáltam.
Arra nyitottam ki a szemem, hogy csörög a telefonom. Pánikszerűen kiugrok az akkor már langyossá hűlt vízből, és felveszem. Hunt szólalt meg:
- Na mivan, nem úgy volt hogy 14:50-kor találkozunk előtted? – kérdezte, és abból ahogy felvettem a telefont világossá vált neki, hogy világomról nem tudok.
- Őőő… mert? – válaszoltam, és valóban világomról nem tudtam
- Hát – folytatta – mindössze azért, mert 14:55 van, és mintegy 5 perc múlva ott a taxi az ördi előtt. Szal kurvagyorsan kapd össze magad, mert el fogunk késni!
- Ok, hcsá. – tettem le gyorsan, és elkezdtem kurvagyorsan összekapni magam, minek következtében tusfürdőt és fogkefét később Ibizán kellett vennem. Gyorsan kirohantam, majd Hunt fejét rázva szólalt meg:
- Vazz, mindig pontos vagy, sőt előbb érsz oda ahova kell mint kéne, és pont akkor nem amikor megyünk nyaralni?
- Vazz – ismételtem némi gúnnyal a hangomban – talán nem kellett volna 8 Jägert megitatni velem…
- Jó, most mondd azt hogy nem volt jó…
- De, akkor jó volt, de most rohadt szar…
- Jó mindegy, húzzunk a PH-hoz gyorsan, a taxis már biztos vár minket.
Így is történt, pillanatokon belül ott teremtünk a megbeszélt helyen, ahol DD már várt minket. Bepakoltunk a kisbuszba, miközben Aptya hívott minket hogy most indult el, úgyhogy útközben kéne felszedni.
- Jellemző… - Jegyezte meg DD, lévén rendszerint sohasem tudja megállni hogy valamit kommentáljon.
Aptyát felszedtük, és szánkon fülig érő vigyorral elindultunk a Ferihegy Airport irányába. Csodával határos módon egy dugóba se keveredtünk, amit Isteni beavatkozásnak tudtunk be.
- „Hát ebből sem fogok könyvet írni, annyira nem történik semmi” – gondoltam magamban.
A taxist kifizettük, és a csomagjainkat feladtuk az arra megfelelő helyen. Még mintegy fél óra volt az indulásig, a többiek megálltak egy gyrososnál, én azt mondtam nem eszek semmit, mert úgy is kijönne, amit tegnapi ivásom után minden további nélkül el is fogadtak. Úgy döntöttem kimegyek az ajtóhoz, és elszívok egy cigit. Még 6 szál Lucky Strike-om maradt tegnapról, és roppantmód örültem hogy nem fogyott el és hogy nem felejtettem el berakni. Próbáltam a gyújtómmal tüzet csinálni, de valahogy sehogy sem akart összejönni. Azért is szenvedtem tovább, semmi erőm nem volt visszamenni, amikor egyszer csak egy Zippo kattanását hallom, egyenesen a cigim alatt. Jólesően tüdőztem le az első slukkokat, majd felnéztem ki is volt ez a nagylelkű egyén.
Egy cowboy kalapos, bőrcsizmás, farmerba felszerelt nő volt az, és olyan jó megfigyelőképességem volt hogy még azt is észrevettem, hogy egyenes haja és zöld szeme van. Rám mosolygott:
- Hát ezek a mai gyújtók, nem jók semmire. Érdemes lenne neked is befektetni egy ilyenre.
- Ha te mondod… - szívtam bele a cigimben újfent, számomra szokatlan dolog az ilyesmi, lehet ez a reptéri légkörrel jár, ilyenkor mindenki spanol. – Amúgy jössz vagy mész? – kérdeztem két szédülés között.
- Ha akarod akár mehetek is… - mondta tettetett sértődöttséggel
- Á nemúgy, bocsi, kicsit félreérthető vagyok ma, sőt, tulajdonképpen azt sem tudom hol vagyok…
- Ferihegyen ha ez segít – igazított helyre nevetve – na de komolyan, értem én, ha jól látom tegnap hosszú éjszakád volt.
- Az… Még belegondolni is rossz… Amúgy úgy értettem hogy repülővel jössz vagy mész.
- Ja, megyek, a nagybácsimhoz.
- Meg szabad kérdezni hova?
- Meg.
- Hova?
- Texasba, azért is kellett ezt a hülye göncöt felvennem.
- A nagybácsid amerikai? Kivándorolt?
- A-a, én is amerikában születtem.
- Ahoz képest nagyon jól beszéled a magyart.
- Igen, mert kivándoroltunk amerikából, az őseim valamiért odavoltak Magyarországért.
- Hát pedig ez pont fordítva szokott lenni – lepődtem meg – nem értem azokat akik ide költöznek, innen mindenki el akar menni kb.
- Most miért? Szerintem nagyon szép hely. Ott a lánchíd, a parlament, nem sok országnak van ilyen szép fővárosa.
- Jahh, meg mögöttük a csöves, a drogkereskedő, és a kosz minden mennyiségben.
- Mondták már hogy negatív vagy?
- Igen, habár szerintem inkább realista vagyok.
- Szerintem meg pesszimista. Jahh, de modortalan vagyok, még be se mutatkoztam, Jane Parker vagyok – azzal kezet nyújtott.
- Fábos Balázs, és szerintem én vagyok a modortalan – restelkedtem.
- Hát a te állapotodban azt hiszem ez megbocsájtható – nyugtatott meg gyorsan mosolyogva. Ez a csaj mindig mosolyog? – gondoltam.
Ekkor csörgött a telefon, és a nap folyamán most hívott Hunt másodszor.
- Te hol vagy már, mindjárt indul a gép! Gyere a gyrososhoz, talán addig nem tévedsz el, itt megvárunk.
- Ok-ok, máris ott vagyok.
Azzal letettem a telefont.
- Akkor azt hiszem most indulnod kell – mondta a csaj, kissé csalódottan – én még álldogálok itt egy órát, kicsit korán ideértem. Örülök hogy megismerhettelek.
- Szintén, hát akkor megyek is, szia.
- Szia, szia.
El is indultam, de egy hang megállított hátulról.
- A számodat nincs kedved megadni? – kérdezte, habár jobban örült volna ha én kérem el az övét.
- De, persze… Szóval 06… - és miután megattam, búcsút intettünk egymásnak, és örültem, hogy egy ilyen mosolygós egyénnel sikerült elütnöm az időt.
- Na hol voltál, hány cigit szívtál el vazz? – kérdezte Aptya, aki már nagyon kivolt a rámvárakozástól.
- Csak egyet, csak dumáltam valakivel.
- Na és kivel? – kérdezte DD. – Biztos valami buzival miiii? – tette hozzá, és örült a fejének hogy már megint eszébe jutott valami oltás.
- Hát nem teljesen, hogy is hívják…. Mindegy, valami amerikai csaj, csak Magyarországon él, még most épp amerikába megy.
- Höhöjjj – kommentálta DD – na az már valami, és jól néz ki legalább?
- De még mennyire, el is kérte a számom.
- El kérte loál, nem te kérted volna el az ővét – röhögött aptya. – Hát loller – tette még hozzá.
- Jó hát na... - mentegetőztem.
16:35-kor ott ültünk a Hamburgi járaton, örültünk neki hogy nem kellett a 19:55-össel, na meg annak is, hogy nem hogy repülőn ültünk életünkben először, hanem első osztályon.
- Mmmm az a stewardess picsának milyen jó kis tenyérre illő cicijei vannak – méricskélte a valóban említésre méltó testi adottságokat. – olyan pont jó, nem túl nagy, nem túl pici.
- Aptya te mindenkiére ezt mondod akit meglátsz – vetette oda Hunt.
- Jó biztos azért mert csupa tökéletes nővel vagyok körülvéve… Hiába, vonzom őket.
- Persze, biztos így van.
- Mondom én, nézd meg, ott az a másik…
Így telt a repülőútja Aptyának és Huntnak, DD pedig azon szörnyűlködött, miket zabálok össze.
- Te Fjobb, az a fekete kagyló a kaviár és a borjúhús mellé lehet nem épp a legjobb választás lesz.
- Jó az, bírom én. – mire rendeltem gyorsan egy kis különleges évjáratú pezsgőt is.
- Boá lesz, azt se tudod hogy bírod a repülőn.
- Dehogy lesz boá, ugye Hunt?
- Micsoda?
- Ugye vagy nem?
- Hát persze hogy!
- Akkor jó. – majd visszatértem a kis menümhöz.
A továbbiakban DD még panaszkodott, hogy iszonyat módon fáj a nyaka, a feje, és most már a hasa is. Aptyát nem túlzottan hatotta meg, lévén nem tudott betelni az első osztályon levő első osztályú kiszolgálószemélyzettel, és azt latolgatta elférnek e a WC-ben ketten, vagy akár hárman. Hunt nemes egyszerűséggel úgy döntött bealudt, én meg kezdtem éhes lenni. Hamburgban gyorsan átszálltunk, Aptya legnagyobb bánatára, mert ott kellett hagynia kedveskéit, akikkel már éppen kezdett beszélő viszonyt kiépíteni, DD-re viszont kifejezetten jó hatással volt a Hamburgi levegő, lévén a hasa még jobban kezdett fájni, de a nyaka már nem.
- Úgy látszik a repülést sem nekem találták ki – tudatta velünk fájdalmas arccal.
A repülőút a továbbiakban változatlanul telt, Aptya még szebb kiszolgálószemélyzetet talált, viszont a kaja itt is ugyanaz volt mint a másik gépen, úgyhogy úgy döntöttem megfogadom DD tanácsát, akinek éppen 1 aszpirint hoztak ki egy pohár vízzel. Eseménytelenül teltek az órák, felvettem a bambulópózt ki az ablakon, és néztem a végtelen eget, amikor egyszer csak éreztem hogy ereszkedni kezd a gép, és a távolban egy sziget bukkant fel.
- Now we are approaching Ibiza, I kindly ask all passengers to fasten their seatbelts, thank You. – közölte velünk a pilóta, de mivel a többiek ugyanúgy ültek, tudattam velük, hogy övet be kéne kötni.
- Hát megérkeztünk, Istenem el sem hiszem – újjongott Hunt, amikor kiszállt a repülőből.
Megérkeztünk Ibiza napfényes szigetére.
