Pontosan ahogy sejtettem, az ital kissé erősebb volt mint az otthoni verzió, de ízre sokkal jobb, így nem kis önuralomra volt szükségem, hogy le ne húzzam egybe. A többiek is elismerően dőltek hátra a székükben. Ők a helyet csodálták, én pedig farkasszemet néztem az asztalon a pohárral: „lassan fogom inni, lassan fogom inni, akármilyen finom...”.
Az embernek van egy olyan megmagyarázhatatlan képessége amit úgy hívnak hatodik érzék. A legfurcsább az egészben hogy ha valamikor kézzelfogható jelet ad ez az érzék, akkor az ember gond nélkül elfogadja, hogy van ilyen, de normál esetben ragaszkodik ahhoz hogy ez biztosan csak véletlen, ilyen nem létezik. Nekem épp az utóbbi járt a fejemben amikor az a bizonyos érzés fogott el, amit legkönnyebben talán úgy lehet leírni hogy „érzem a szemét a hátamon”. Mivel már amúgy is kezdett dolgom támadni, közöltem a többiekkel hogy pill, és a mosdó felé vettem az irányt.
Útközben persze a szemem sarkából szemügyre vettem azt a részt ahonnan éreztem a tekintetet, és igazam volt, az asztalnál ülők még mindig a többieket bámulták. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindig igyekszem kerülni a feltűnést, úgyhogy egyelőre nem néztem meg alaposabban hogy kik is figyelik a srácokat.
„Vajon ők is megpróbálják lassan inni a piát?” - efféle mélyenszántó gondolatokkal gyötörtem magam, miközben már a kezemet mostam kifele jövet. Valamint eszembe jutott még hogy meg kéne figyelni kik hesszelik a többieket...
- Ő aki most kijön a wc-ből ő a társaság negyedik tagja! - mutatott felém Aptya, miközben a már mellette ülő mosolygós, első ránézésre spanyolos beütésű barnának mutatott be sorra mindenkit. Vele szemben Hunt mellett a sarokban is ült egy szőke napbarnított, és az asztal ahonnan figyeltek minket üres volt, biztos azért hesszeltek mert ide akartak ülni. Mikor az asztalhoz visszaértem láttam, hogy a zombie-s poharam mellett már ott egy 5 centis Jägeres is, meg egy üveg zöld Tuborg. Egyáltalán nem lepett meg, az ilyen meglepetések Huntnál megszokottak.
- Höre! - köszöntöttek DD-vel, akinél tőle viszont szokatlan módon ugyanúgy ott figyelt a Jäger és a Tubi, és mostanra tünt fel hogy mindkettejük koktélospohara már üres.
- Ezt szépen lehúztátok – mondtam – Csak fejbe ne vágjon!
- Miaz, puding vagy? - kérdezte Hunt – Inkább igyál vaze!
Mit is lehet tenni ilyenkor, lehúztam a zombie-t, legalább nem kell azzal szenvednem hogy visszafogjam magam. Eközben Aptyának rögtönzött spanyol nyelvleckét tartott a mellette ülő csaj, akinek még mindig nem kérdeztem meg a nevét, a Hunt mellett ülő meg várta hogy végre szóba elegyedhessen Hunttal, nem akart közbeszólni. Hunt meg látszólag kerülte azt hogy beszélgetést kezdeményezzen. Vagy csak még nem tud, és ez az oka annak hogy hirtelen kirendelte a piákat?
- Min filózol Fjobb? - szakította félbe gondolatmenetemet DD.
- A semmi kül – válaszoltam – de most hogy így kérdezed, azon elgondolkodtam hogy ha itt beállunk hogy találunk vissza a szállásra.
- Nem kell mindenen aggodalmaskodni, legalább most szabadulj fel egy kicsit! Hányszor leszel még életedben Ibizán?
Kissé megleptek DD szavai, de teljesen jogosnak tartottam, úgyhogy fogtam a Jägeremet és egy lendülettel legurítottam. Nem kellett volna, mert Hunt már épp beszélgetni kezdett volna a csajjal, de ezt meglátva, szúrós tekintettel nézett rám.
- És a koccintás hol marad? - kérdezte, és azzal a lendülettel ki is kért mégegyet.
Ellazulás ide vagy oda, erre gondolhattam volna. Az iratlan játékszabályok azt diktálják, hogy felest együtt gurítunk, és ha elbasztam – hát akkor tolhatok le még egyet.
Eközben Aptyának is kihoztak egy Metaxát, az utóbbi időben ez lett a kedvence. Amit kicsit furcsának tartottam, hogy a lányok csak kólát ittak. A szokásos köszöntéssel koccintottunk, és mindannyian legurítottuk a felest. Éreztem, hogy marja a torkomat és a gyomromat is a szesz, úgyhogy gyorsan öblítettem egy kis Tuborgal.
Az este ment a maga menetrendjében ahogy azt sejteni lehet, az első napi „megnézzük a nevezetesebb helyeket” túrából az lett hogy az első helyen beálltunk. Ekkorra Hunt már nagyban társalgott a mellettem ülővel, az Aptya melletti csajon már szemmel látható volt a rajongás, én pedig DD-vel beszéltem az élet nagy dolgairól. És ekkor következett be az amitől tartottam...
Mikor Hunt az isten-tudja-hanyadik kört rendelte ki, a mellette ülő csaj megkérdezte hogy mit dolgozik hogy ilyen jól megy neki.
- Röhögni fogsz – kezdte – sőt, tudom hogy úgysem hiszed el, de megnyertem a lottó ötöst! Tudod hogy mennyi volt a nyer... - a mondatot már nem tudta befejezni, mert magam mellé rántottam, mintha koccintani akarnék vele. DD vette a lapot és a csajnak kezdte magyarázni hogy mindenfélre hülyeségeket összehord ha sokat iszik, múltkor pl beadta hogy...
- Hunt baze! - suttogtam neki – nem biztos hogy jó ötlet világgá kürtölni a dolgot!
- Jóóó, de. - kezdte a választ – Úgyse fogja elhinni, és ha elhiszi akkor sincs semmi. Tényleg nem tudom miért stresszelsz mindenen.
- Jó, csak gondoltam biztos ami biztos... - mondtam, majd hogy a feszült légkört megtörjem hozzátettem: - Fenékig!
A hangulat visszaállt normál állapotra, néhány perccel később azonban a csajok közölték hogy menniük kell. Köszönőre fogták, Aptya pedig buzgón nyomkodott valamit a telefonján.
- Hát halljátok – kezdte – Megadta a számát, azt hiszem lesz kivel lemenni majd strandolni! Mondtam neki ugorjon fel a szálláshoz majd valamikor, azt mondta mindenképp fog.
Erről jutott eszembe: - És Apty, egyébként hogy hívják? Egész este elfelejtettem megkérdezni.
- Húú bazz... - közölte gondterhelt arccal – az a baj hogy én sem vágom!
Erre meg is lett a hangulat az este hátralevő részére, egészen amíg éjfél körül nem döntöttünk úgy hogy elindulunk hazafelé. Meglepő módon Achillea a kijáratig kísért minket, és amikor hátat fordítottam megint tekintetet éreztem a hátam mögött. Achilleáét, hogy Aptyára iszonyat féltékenyen néz.
